Eljön majd egyszer, valaha is az az idő az életben, hogy rendszeresen fogok ide az életemről írogatni? Nem hiszem. De most úgy gondolom, sokszor fogom megtenni, mert vannak olyan dolgok, amiket - bár annyira szeretném, esküszöm - nem tudok magamban tartani.
A legtöbb borzasztóan mazochista, sajnáltató beütésű, de hát istenem, a rossz dolgok mind ilyenek. Tudom, hogy beképzelem magamnak őket, és ez kóros, csak azért mondom el, hogy emléket állítsak nekik. De akadnak szebbek is. Sokkal szebb dolgok. Olyanok, amikre néha nincsen szó... :) Talán körül tudom majd írni őket.
Most ilyen köztes állapotban vagyok. Hullámok kapnak el, hol sírhatnékom van, hol nevetek valami hülyeségen facebookon.. De semmi sem felhőtlen. Kezd nagyon tele lenni a tököm azzal, hogy minden csak majd... majd egyszer. Majd talán, ha ráérek. majd talán, ha összejön. Majd talán... Gyűlölöm az ilyet. Egyre jobban. Akarok magamnak egy napot. Egy sajátot, egy olyat, ahol nincs majd. És ahol nincs hiány... Nincs az ember nélkülözve. Mindent betölt a szivárvány. Ezek azok az ábrándképek, amikről tudom, hogy nevetségesek, és ha valaki ilyenről áradozna nekem, hót biztos, hogy kiröhögném, és mégis, mégis akarom. Akarom.
A jövőmben sem vagyok már biztos. Németeznem is kellene. Meg holnap el kéne menni pakolni, de mamához is, és Diához, de a szerelem is hiányzik..
Hiányzik.
