.

Még idézetet sem találok a mostani állapotomra. Nincs semmi olyan, ami pontosan kifejezné azt, amit érzek. Én sem tudom kifejezni.
Mostanában gyakran vagyok így, hogy nem tudom megfogalmazni azt, ami bánt. Mostanában sokszor gondolok olyan dolgokra, amik kibírhatatlanul fájnak, de nem szólok semmit. Nem akarok szólni. Nem akarom senkivel megbeszélni, és nem akarok senkinek sem nyavalyogni róla, mert ez az én gondom. Az én érzéseim. Az én elmondhatatlan, kibaszott érzéseim, amikre nincs megfelelő szó. Kifejezés. Semmi. Mostanában egyre többször kapom magam azon, hogy nem azért mosolygok, mert jól esik. Azért, hogy ne kérdezzenek semmit. Mostanában egyre többször kérdezek vissza, egyre többször ismétlek meg dolgokat, mert szükségem van rá, hogy tudjam, tudja. Mostanában hülye kérdéseket teszek fel önmagamnak, és másoknak is. Érthetetlen vagyok és talán önző is.. Mert akárki, akármit mondd, meghallgatom. De rögtön magamra gondolok.
Annyi mindenre van szükségem. Ez is a bajom. Szükségem van arra, hogy szeressenek, és ezt érezzem is. Szükségem van arra, hogy érezzem, kellek, és arra, hogy ne mindenkinek csak a második legyek. Szükségem van egy olyan valakire, aki nem kérdez semmit, csak leül mellém, megfogja a kezem, átölel és csak annyit mondd, hogy nem lesz semmi baj. Minden rendbe jön. Mindenki életében vannak hullámvölgyek, és túlélik az emberek, te is túl fogod. Nehéz, de megy. Közhelyek, és talán nem is igazak, de szükségem van rá, hogy halljam. Szükségem van arra, hogy valaki észrevegye, magától, hogy valami baj van. Szükségem van arra, hogy ne kelljen mondanom semmit, mégis tudják, mi bajom. Tudom, néma gyereknek az anyja sem érti a szavát. De hátha... Sosem voltam néma. Van szám. De most az egyszer bárcsak az lennék. Szükségem van arra, hogy valaki mellettem legyen minden pillanatban és éreztesse, hogy élek. Skizofrénnek kéne lennem?