A képzelet sokkal fontosabb, mint a tudás. A tudás véges. A képzelet felöleli az egész világot.

Miért van az, hogy a legkülönlegesebb dolgok is elveszítik a fényüket, ha túl sokat foglalkozunk velük? Miért kell a legszebb tetteknek hétköznapivá válniuk? A legáthatóbb érzéseknek? Miért van az, hogy túl kopottnak tűnik a többszörös átélés után? Nem mondom, hogy bármi az életemben terhes lenne, ez sem az, de már nem különleges... Már nem érzem azt amit az első történésekkor. Sokszor úgy gondolom, hogy nem kéne, csak kis szünet, de had sodorjon el a következő úgy ahogy azt kell... Velem van a baj...

(Másik:
Lillám, én nem leszek soha a büdös életbe jó játékos, olyan mint az a bizonyos személy. Bennem nincs akkora tűz, olyan rögtönzési készség, ösztön ami benne, sosem fogok tudni ekkora átéléssel szerepjátékozni. Vagy lehet épp az ellentettje játszódik le benne, és unalomból ír ennyire jól, ilyen szkeptikusan, egyszerűen és mégis ütősen. A spontaneitás és szabad száj bennem van, de más nem. Azért köszönöm, hogy mellettem vagy és biztatsz és dicsérsz, igazán jól esik. :) Legalább megtudtam hogy jó újságíró leszek. :D)

Mert tetszik

Vagy inkább Álomfiú... :$

Nem a kenyerem a szép szó a vallomás
Mégis vállalom azt, hogy te vagy senki más
Nem is tehetek másképp, hozzád köt ezer emlék
Fogva tart ez a régen várt varázs

Ujjaid nyomán Bőröm szinte lángra gyúl
Mikor átölelsz torkom is úgy elszorul
Szívem kihagy egy percre, pedig nem intem csendre
Aztán dobogni újra megtanul

Álomlány köszönet érte, hogy így szeretsz
Hidd el, hogy arról te nem tehetsz, ha egyszer véget ér
Álom lány, örülj, ha boldog a pillanat,
De azért sírni már nem szabad, ha egyszer véget ér

Türelmetlenül várom azt, hogy érkezel
Biztatom magam nemsokára itt leszel
Mindig ugyanúgy várlak, mindig vágyom utánad
Boldog vagyok, ha itt vagy már közel



Szeretlek. <3

Jégvirág

Suhant, mint falevél a szélben. Utánanyúltam. Avarszőnyeg lett belőle.

Túlreagáltam. Dramatizálom az egészet, pedig nem is olyan nagy dolog... Én hiszek magamban. Ennyi.

Futni akarok hazafelé... :$

Én nem...

Megfigyeltem, a felnőttek időnként összetévesztik a szép szavakat a nagy szavakkal. Fogalomzavarodottak. Pedig tudhatnák, mi a különbség. A nagy szavak hazudnak. A szép szavak pedig egyszerűen csak igazak, és néha védtelenné tesznek. Ettől félnek. A néhától.

Én nem tudok fogalmazni... nincs bő szókincsem, és túlragozom a mondatokat... Úgy tűnik a négy évnyi szerepjátékos múlt nem elég ahhoz, hogy ki tudjam fejezni magam... Elveszett a fogalmazókészségem... elvesztem! :'(
Csak egyszer nézné a valóságot, csak egyszer látna az én szememmel, csak egyszer tudna valami jót is mondani, nem csak hibát keresni mindenben! Kurvárafáj. Hiába is tagadom. Ebben mindig jó voltam, az egyetlen dolog amiben elismertek, ezzel akarok továbbtanulni, és most ezt is elvette tőlem... De én sem érzem már a régi tüzet, gördülékenységet amivel a mondatokat hánytam egymásra. Pedig imádom csinálni! De ne muszájból kelljen... És az az interjú akkor is faszán sikerült, bármit is mondd, de mindig kritizálnia kell, és mindig engem...

Én sem voltam sose normális...

Rákattantam a Sugarloafra.^^ Fan nem leszek... de akkoris. :D

Szivárvány

"Volt már, hogy széttártad a karod, és csak pörögtél, pörögtél nagyon sebesen? Hát, olyan a szerelem: zakatol a szíved, és fejtetőre áll a világ, de ha nem vigyázol, ha nem szegezed a tekinteted egy nyugodt pontra, könnyen elszédülsz, tudod, és akkor nem látod, mi történik körülötted az emberekkel, és azt sem, hogy mindjárt elesel."

Te vettél rá kicsi kincs az újbóli blogolásra, úgyhogy drága angolórai padtársam ezt ráírom a számládra! :D Igaz nem baj... Régen jártam erre, és a fejem úgyis tele van zúgó mondatokkal, amik minden levegővételnél ki akarnak törni... Csak mindig lenyelem őket. És túl sokat nyelek. Ez lesz a vesztem... Képtelen vagyok bárkit is megbántani, vagyis inkább úgy mondom, hogy olyan embert aki fontos helyet tölt be az életemben, mégis, néha meg kéne tenni, mert felgyülemlenek a sérelmek és a végére már visszafogni sem tudom magam, és a viselkedésemmel hasítok szakadékot közénk. Nem fogom mindig visszatartani a kiáramlani vágyó szóáradatot, már most bánom... De szeretem, sokat jelent nekem a barátságunk, és nem akarom elrontani. :(
És ennyi mocsadékot, amit az iskolában kell tanulni... Már nagyon várom, hogy önálló lehessek, és a saját fejem, a saját álmaim után szaladjak megállás nélkül, hátha a Maraton-távval el is érem valamikor amit akarok. Jó, tudom, ahhoz tanulni is kéne... De könyörgöm, mikor fogok ÉN, egy analfabéta törteket használni, vagy fejből fújni miről szól az Antigoné? Alapvető műveltség. Tudom. De nekem az is elég lenne ha csak arra tanítanának meg ami tényleg vár minket a nagybetűs Életben. Mennyivel jobb lenne... Nem függni mindig a buszoktól, és a házi feladattól, ha minden nap azt csinálhatnám amit szeretek, alkotnék, írnék, szabad lennék... Kibaszottszar. :( A szünetnek is vége. Egyre nehezebben tudok odafigyelni, pedig még két hónap múlt csak el, és visszavan még nyolc. Ha Ő nem lenne velem nem tudom mit csinálnék. :S Megnyugtatsz, néha megsiratsz, de szeretem, hogy vagy nekem! :)

Annyira sajnálom szegény Szandit! Szörnyű, felfoghatatlan amia családjával és vele történik... Elveszteni két ilyen embert, mint a bátyja és az apukája, két hónapnyi időközzel szinte elviselhetetlen lehet. :'( Elgondolkodtam azon mi lenne velem, ha apu lett volna az ő apukája helyében... Én összeomlanék. Eleve sem tartom magam húdeerősnek. De ez sok időre összetörne. Hiányozna... A hülyeségeivel, az apás szigorával, a puszijaival és mindenével együtt.
És háhá, megint szomorú a hangulatom. Fel kéne egy kicsit vidulnom... Mert az élet csodajó!^^ (Persze addig amíg az ágyamban fekszem.^^ Minek kell felkelni?)

De szivárváááááány. :D

Félek...

"Félek, hogy a takaró szegélyéből kicsüngő pamutszál esetleg kemény és hegyes, mint egy acéltű; félek, hogy hálóingem apró gombja hatalmas és nehéz, fejemnél nagyobb; félek, hogy ez a kenyérmorzsa, mire ágyamról lehull, üveggé válik, és szilánkokban ér a földre, engem pedig nyomaszt az aggodalom, hogy ezzel tulajdonképpen minden összetörött, minden, örökre; félek, hogy egy levél letépett széle valami tiltott dolog, amit nem láthat senki, s leírhatatlan értéke miatt sehol a szobában nem tudom kellő biztonságba helyezni; félek, mert ha elaludnék, esetleg lenyelném a kályha előtt heverő széndarabot; félek, hogy egy számjegy kezd nőni az agyamban, s addig nő, míg nem lesz bennem elég helye már; félek, hogy grániton fekszem, szürke grániton ágy helyett; félek, hogy talán kiáltozom majd, mire összecsődülnének a szobám előtt, és feltépik az ajtót; és ráz a félelem, hogy akkor elárulnám magam, és elmondanám mindazt, amitől félek, de a félelem attól is, hogy egy szót se tudnék szólni, hisz mindez kimondhatatlan - és minden más félelem... igen, a félelmek."

Miattatok... :)

"Nem hiszek a megbánásban, mert minden, amit tettem vagy nem tettem, még ha nem is úgy alakult, ahogyan terveztem, visszavonhatatlan része lett az életemnek."

Tökéletesen, kanfasztikusan, regénybe illően tartalmas lesz ez a bejegyzésem... tekintve, hogy semmi ihletem vagy leírandó dolgom nincs, csupán az íráshoz van kedvem.^^ De egyszer ilyen is előfordulhat! xD Annak az oka pedig, hogy ide írogatom most a hülyeségeimet az az MSN nevezetű program, ami a szememben jelenleg vírusként villódzik, mivel senki nem hagy nyugton ha nincs semmiféle jelzés kiírva arra, hogy ne zargassanak. Célzás, egen... :P És úgy kötődik hozzá, hogy sok szép pici emberke azzal nyaggat már, hogy érdekli mi történik velem és írjak már egy bejegyzést, hogy tudjon mit estimesének olvasni. Hát itt van... El is lehet aludni rajta. :P

Ma délelőtt eszembe jutott az én drága jó unokanővérem egyik nagybecsű szólása, amit nem tudom honnan vett, de pont odavágott a reggeli szituációba, miszerint: "Iskola, iskola, minek járok én oda?". Tökéletesen költői kérdés, mivel mindenki tudja rá a választ: mert muszáj. De miért muszáj?^^ Egy hónapot még simán, teljes lelki nyugalommal kibírtam volna. Mellesleg dögnehéz a táskám is... cöhh. Ennyi könyve még Matyinak sem volt. Matek, kémia, fizika, föci... Igazából a tanárokat sem értem. Ki olyan mazochista, hogy önszántából tanulja meg ezeket a tantárgyakat, sokkal emeltebb fokon, hogy azzal utána kínozza a diákokat? Ha egyszer már neki is meg kellett tanulni tudhatná mennyire szar a tantárgya. Nem?^^
Minden kiesett a nyáron, koncentrálni, odafigyelni, végigülni 15 percet egyhuzamban pedig végképp nem tudok. Kész förtelem...

De ha már itt vagyok, leírok pár feljegyzést, amit még Francimnál töltött egyik estémen készítettem:D
Szeretek:
- Francival mindent kibeszélni esténként
- fényképezkedni a szökőkút előtt
- Brooklynba járni turmixozni
- Norbit és Francit locsolni büdös szökőkútvízzel :D
- Éjjel csillagokat nézni :) Hullócsillaaaaaag! (És én nem láttam egyet sem :( Bezzeg a kettő jómadár aki velem volt vagy hármat észrevett.^^)
- Familyba pizzázni
- Pizzát és hotdogot kérni elvitelre, azt a parkban megenni és közben kétszer megfulladni :D
- Sötétben fényképezkedni XD, és hülyülni veled te dila jány! :)
- Strandra járni és román fiúkat csábítgatni xD Kár, hogy idén nem voltak :(
- Zoval és Francival eljegyzési gyűrűt válogatni xD

Nem szeretek:
- Szúnyogeledel lenni.^^
- Végigmenni a tavhoz vezető úton. :D Brrr...
- Reggel egy rohadt légyre ébredni
- Korán ébredni :P
- Harmadik lenni :D
- Dani nélkül nyaralni... :(
És végül nem szeretem, ha sötétben kezdjük el kitárgyalni a vámpíros-vérfarkasos-ijesztgetős könyveket.^^

És Goti a HV! :B Ezt is megéltem... :D Jó sokáig éljen Alvinbácsi, nemám pár hónap után beadni a kulcsot! :) De díjaznám ha msnre is felkecmeregnél, sokmindent szeretnék mesélni Ágotika.^^:P
Asszem elég lesz ennyi.^^ Elszállt az írhatnékom... :D

Hm *-)

„Megkívántam?
Lehetséges.
Ha a vágy kölcsönös és szabad embereké: érdemes egy kicsit utánanézni. Mi van ott? Húsod éhes húsára? Nem tragédia, sőt. Ámbár a nő olyan, mint egy szépségesen egyedi módon becsomagolt díszdoboz. Királyfi számára tervezték. Ki lehet bontani, az kétségtelen, utána vissza is lehet csomagolni, és utólag szinte észrevehetetlen, hogy már egyszer (hiába) ki lett bontva a cucc, de hát a sok bontogatás közben ugyebár – kinek mennyi a sok, az persze ízlés kérdése -, a díszdoboz, pontosabban a tartalma, bármilyen ügyesen is csomagolják vissza, báját elhullajtja. Persze, a királykisasszonyok pontosan tudják, hogy a vágy nem szerelem. S inkább nem vetkőznek, vagy csak roppant ritkán. Megvárják a királyfit. Abból pedig, a mesékből tudjuk, hogy háromnál több sose jön.
Meg kell ismerni őket.”

Petite fleur

„Kicsi még a szív, vigyázz, hogy épen nőjön fel,
Nem mindegy, hogy hány sebet kap, s melyiktől vérzik el...”

Az eheti hangulatomra egy szó illik teljes mértékben: siralmas. Én mosolyogni akarok, nevetni, vidám lenni... Nem szeretem a szomorúságot. Pedig a szerdai veszekedés anyummal rányomta a bélyeget a hét többi napjára. Hiába volt kanfasztikusan jó az osztálykirándulás, azért beárnyékolja az ami utána volt. Utálom, hogy a nővérem jobb nálam, és azt is egyenesen rühellem, hogy hozzá hasonlítgatnak... Azért természetesen a tesómat szeretem, egész kibírható, ha jó napja van és itt van Balázs. *-) De azért ha megfeszülök sem tudom megérteni, hogy miért kellett midnenből a legjobbnak lennie?^^ Miért kellett mindig segítenie az ősöknek, miért volt jó tanuló, miért született előbb, mint én...? Ezernyi hülye kérdésem van, amire még hülyébb válaszok dukálnak, azokból sem vagyok híján... :| No mindegy. Azért sírni már nem tudok, hála annak az estének. Két órás sírógörcsöm is régen volt már... És még a telefonomat is elvette!:O De azt miéééééért? Valószínűleg tudta, hogy az első dolgom az lesz, hogy felhívok valakit, nehogymár saját magam - egyedül dolgozzam fel az egészet. És igaza volt... ordítani tudtam volna, annyira szükségem lett volna valakire aki megnyugtat! De senkivel nem tudtam beszélni... :( Miért pont én vagyok ilyen szerencsétlen?
Andriska volt az egyetlen, aki fel tudott vidítani másnap. :) "...egy szép szem nagy erő: Könnyétől retteg a halált sem rettegő." Köszönöm. :)

A másik ami kiborít az, hogy olvasgatom szépen martionos sorstársaim blogját, és mindegyiken találok valami merengőfélét, amitől az én nosztalgiabombám is ketyegni kezd, és egész álló nap az elmúlt időkön kesergek... Kötnétek fel magatokat! XD De ezen hiba gondolkodni, mert ugyanolyan már úgysem lesz semmi, a Lorton szétesett, az összetartás már nem olyan, mint egy évvel ezelőtt. Sajnálattal közlöm gyerekek, hogy átvettük a Neredin helyét. Ez van. :S
Tegnap meg Krannek sikerült játékra bírnia, bár meg kell hogy mondjam nem önszántamból mentem.. Ha egyszer aszondom, hogy NEM, akkor azt máskor tessék már megérteni! Jobb dolgom is van annál, minthogy ilyen hülyeségben zsűrizzek. :P Nem mondanám rá, hogy sületlenség az egész, ha nem kértek volna fel az egyik bírói posztra.^^ Pluszba az a sok név... Ennél bonyolultabb, esetleg hosszabb nevet nem tudtak volna kitalálni? Sem leírni, sem megjegyezni nem lehet, és különben is, most a két keresztnév lesz a menő? :P

Ezt leszámítva tök jól vagyok. A falat kaparom már unalmamban, mert mást nem tudok tenni. A fürdő szét van robbantva, és én már attól a tudattól is rosszul vagyok, hogy egy napja nem láttam vizet. :S Mert perszehogy nem lehetett sehova elmenni... Ezentúl mindennap kétszer fogok fürdeni, legalább a nevemnek is eleget teszek! ^^ Lehet, hogy ma még érkezik egy bejegyzés, attól függ milyen állapotban leszek lelkileg.

Voulez-vous coucher avec moi?

... holnap esteeeee... XD Osztálykirándulás meg ilyenek. Hurrá-hurrá. ^^

"A férfiak lelke? Mint a körhinta.
Váltogathatod a lovacskákat, de mindig ugyanazt a kört járod." (:D)

Volens, nolens . . .

"Vannak ellenségeid? Jó. Ez azt jelenti, hogy valamikor, valamit felépítettél már az életedben. "


Mit csináljon az ember, ha még azok sem értik meg, akiket a legjobban szeret? Mert így van. Akárhányszor, akármilyen csúnya módon is csesztek már ki velem, én szeretem a barátaimat. És szükségem van rájuk. De az fáj, hogy választás elé állítanak... Mert én ezt így érzem. Ezt szűrtem le. Ezt tudom. Nem érdekel, hogy szerintük nem így van, mert ha nekem ez így jön le, és ezt sugározzák a mondataik, akkor engem már nem tudnak "megbékíteni". Nem akarok senkit elhanyagolni, és fáj, hogy mások ezt így érzik... Lassan tényleg úgy gondolom, hogy csak a szerepjáték által megismert emberek őszinték velem, és csak rájuk számíthatok...

Pluszba még a kezdő szj-s tanoncok is velem kezdenek ki, csak mert építő jellegű kritikával illetem őket. NEM lehet belepofátlankodni egy fagyasztott játékba, főleg nem úgy, hogy az előtte íródott HSz-be meg szépen leírja, hogy "süt a nap", meg "nincs is olyan korán mégis milyen kevesen vannak", ha egyszer este játszódott le a mirelit. Ha nem tud tanulni az illető a hibáiból, akkor nagyon tudom sajnálni. De ne ugorjon már nekem, hogy mit pofázok neki úgy, hogy ott a tojáshéj a seggemen, csak mert arra az oldalra pont két napja regisztráltam.^^ Az lehet, de 4 éves tapasztalat van a hátam mögött. És azt is tudom, hogy nem tökéletes a játékom, sőőt... De szerény véleményem szerint akkor is jobban játszok, mint a legtöbb ember azon az oldalon, beleértve azt a csitrit is, aki felkapva a vizet még fél órát pattogott nekem. Erre csak azt tudom mondani: az emberi hülyeség határtalan... És volt a csajban 12 év. Cöhh... -.-"

Arra is rájöttem, hogy a világ leghülyébb embere a párom (a barátairól ne is beszélve:P), de én akkor is szeretem... ^^ De ne törd össze magad, jó? :P
Sok volt nekem ez mára....

Nézz rám...

Mostantól magamnak játszom ezt a dalt,
Innentől kezdve már az sem érdekel majd,
Hogy lehetne jobb ennél, de jobb úgyse lehetnél,
Megint egy állomás nem kell senki más.

Csak nézz rám, közben égess el,
Újra és újra meg még egyszer,
Csak nézz rám, nem kell, hogy megszólalj,
Elárult egyetlen egy sóhaj.

Meglehet, hogy egyszer még neked is játszom egy dalt,
De addig is meg akkor is pont ugyanazt hallod majd,
Ami a szívedben, ami itt él bennem,
Az utolsó állomás nekem nem kell más.

Csak az, hogy nézz rám,
Neked ezt most látnod kell,
Akarom, hogy újra égess el,
Csak nézz rám, mondd, hogy megtennéd,
Hogy bárminél jobban szeretnél,
Szoríts meg, harapj meg, ölelj át,
Mint az, aki nem tudja világát,
Legyen ez egy álom,
Sose ébredjünk fel,
A legveszélyesebb méreg vagy,
Belehalok abba, ha egyedül hagysz,
Benned azt várom, hogy tévedjünk el.

Egyszer eljön majd azaz idő,
Mikor te játszod nekem a dalt,
Nem lehetek már melletted,
De én akkor is hallom majd.

De addig rám nézz, közben égess el,
Újra és újra meg még egyszer,
Csak nézz rám szemeidben ott a világ,
Hadd legyek én az egyetlenegy hibád,
Szoríts meg, harapj meg, ölelj át,
Mint az, aki nem tudja világát,
Legyen ez egy álom sose ébredjünk fel.
A legveszélyesebb méreg vagy,
Belehalok abba, ha egyedül hagysz,
Benned azt várom, hogy tévedjünk el.

Csak nézz rám, mire vársz még?
Gyere, támadj és szoríts a falhoz!
Falj fel, idd a vérem és örökre láncolj magadhoz!
Aztán meg nézz rám, közben égess el,
Újra és újra meg még egyszer,
Csak nézz rám, nem kell, hogy megszólalj,
Hadd áruljon el ugyanaz az egy sóhaj!

Ünnepélyes megnyitó

"Legyél egyéni. Aki követ valakit, az mindig hátul van. "


Ezennel hivatalosan is életre keltem a blogomat, bár azt nem ígérhetem, hogy aktívabban fogom ezt az újat vezetni, mint a régebbit... Nekem valahogy sosem sikerül, de most újítunk, hát újítsuk ezt a hagyományt is meg. :D

Ha minden jól megy sokan nem fogják ismerni a címet, így a legfontosabb emberek tudnak csak az életemről, és látnak bele a gondolataimba, de ha nem is így lesz, akkor is jó. Nem célom senkit megbántani, kellemetlen helyzetbe hozni, de lehet, hogy hirtelen fölindulásomban, végső elkeseredésemben, antiszociális állapotban vagy egyszerűen csak unalmamban olyan bejegyzéseket fogok gyártani, amik mindezt megteszik. Előre is sajnálom. De valahol ki kell írnom magamból a bántó dolgokat... És végülis ez éppen erre való. :)

Miközben ezt írom vagy huszan zargatnak MSN-en, hogy játszak velük, ebből kettővel foglalkozom komolyan. :P Ezt gondoltam csak megjegyzem magamnak, mert a 20 az bizony nagy szám... :D