- Szóval azt állítod, hogy senki sem boldog?- Van, aki boldognak tűnik. Ők egyszerűen nem gondolnak bele a dolgokba. Mások terveket szőnek: lesz egy férjem, házam, két gyerekem, egy hétvégi házam. És amíg ezzel vannak elfoglalva, olyanok mint a bika, aki a torreádort üldözi: ösztönösen cselekszenek, csak mennek a fejük után, anélkül, hogy látnák hol van a cél. Megszerzik az autójukat, talán még Ferrarijuk is lesz, és azt hiszik ez az élet értelme. Soha nem teszik fel a kérdést maguknak. De a szemükben látom, hogy szomorúak, és még csak nem is tudnak róla.Most én sem vagyok az. Messze nem. Csak olyankor tudok az lenni, mikor majd kiugrik a szívem a helyéről, csak azért, mert mellettem van. De most, vagyis inkább mostanában sok minden beárnyékolja az apróbb örömöket is.
Először is, iskola. A nagy mumus. Többet nem is akarok írni róla, csak okokat sorolok föl, és ez elengedhetetlen. Csak annyit: bassza meg.
Aztán meg ugye, konfliktusok. Az ember lát, és hall dolgokat, néha akaratlanul is, és kialakít magában egy képet, megformál egy véleményt, amit nem minden esetben szán sértőnek. Az őszinte ember pedig mindezt nem titkolja. Így vagyok vele én is. Elítélhettek, a véleményem attól még nem változik, és hű maradok önmagamhoz. Nem akarom őket egymás ellen uszítani, és tudom nagyon jól, hogy az a marha sosem fog ránk hallgatni, mert szereti - de hogy mit az ezek után eléggé kérdéses -, de attól még nem fogom elrejteni az ellenszenvemet. Meg amúgyis. Hülye picsa, nekem ne pattogj. Előbb nézz magadra, intézd el magadban a kétszínűséged, hisztijeidet, a folyamatos és oktalan drámázásodat, valamint a házisárkány jellemedet, és csak azután állj elém, ha bajod van. Így simán lealázlak, az nem számít, hogy neked nagyobb a hangod. Az erkölcsi és értelmi fölény nálam van, jobb, ha ezzel számolsz. De fogadj meg egy tanácsot, igaz 99%, hogy erre a blogra még sosem tévedtél föl: ha tényleg szereted, adj neki teret, mert így, ha ezt tovább fogod folytatni, és tovább játszod az úripicsát akinek mindig igaza van, és várod, hogy odajöjjön megvigasztalni amikor te vagy a hibás, el fogod veszíteni. És nem miattunk, nem amiatt, hogy "ellened hergeltük", hanem mert a józan paraszti esze ezt fogja diktálni, és sajnos akkor már a szíve is. Mert lehet, hogy most sajnál, szeret, és hogy másfél év... De ő nem kutya. Nem láncolhatod magadhoz. És ha már te csaltad meg kisanyám, ne osszad le azért, mert jóban van vagy velem, vagy a Kírával, vagy a Gabival, és még sorolhatnám. Lányok vagyunk, igen, de nem ellenfelek, mivel téged szeret hisztis liba. Ha hiszed, ha nem. És ezt becsüld meg, mert nagyon nagy kincs.
És megint nélküle. Újból. Kezd nagyon elegem lenni az ilyenekből... Eddig úgy gondoltam, hogy maradjak meg ebben a korban, stagnáljak egy kicsit és ne idősödjek tovább, mert a 16 milyen jó... Vagyis, 15, tudom. De ilyenkor mindig azt kívánom, bárcsak gyorsan eltelne ez a két év. Bárcsak villámgyorsan 18 lehetnék. Vagy egyszerűen anyék jobb belátásra térnének, és kicsit megenyhülnének. Mert vele akarok lenni. A nap minden percében, ezek a 10 percek 45 perces megszakításokkal egyszerű kínzóeszközök. A délutánokat is vele szeretném tölteni. Ahogy az estéket. Együtt fürödni, ágyba bújni, mellette elaludni, és reggel pedig felébredni. Rámosolyogni. És minden órában, minden percben tudatni vele, hogy mennyire szeretem, és hogy soha nem akarom elveszíteni. Nagy szó a soha, tudom, és az örök együttlét is kilátástalan, de nagyon, nagyon sokáig szeretném, ha úgy ismernének fel, hogy én vagyok a Tihanyi barátnője. Mert így van. És senki nem tud tőlem elvenni, álomfiú, mégha többszáz szilánkra töröd is a szívemet. Mindenemet odaadtam neked, kész vagyok az életemet is. :) És hiányzol, eszméletlenül. Gyere már meg Erdélyből... :(
... a törvénynek soha nem volt esélye a tilalom ellen. A szabadság emberi természet. És nem számít mennyi ideig próbál jónak maradni valaki, nem lehet elnyomni a rosszat egy lányban.
