Olyan sok embert megbántok. És olyan sok ember bánt meg. Fáj.
Az a barátság, ami elérdektelenedik, formaiságok sora, szinte már hazugságokból épül, barátság volt valaha is?
Az, aki azt mondta, fontos vagy neki, gondolta bármikor is komolyan?
Mi szükségünk van egyáltalán olyan barátokra, akiket még csak nem is láttunk, nem érinthettük meg őket, mikor szükség volt a biztatásra, csak kép nélküli szavak jelezték, hogy ott van? Az elvesztésük mégis fáj..
Lehet barátnak nevezni egyáltalán?
Igaz a lelke?
Álca?
De felveszem a mosolyomat, és szarok a nagyvilágra. Kellek? Tartsatok meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése